Lisieux-i Szent Teréz, Kármelita szerzetesnővér

Teréz 1873. január 2-án született Martin Lajos József Szaniszló és Guérin Mária Azélia kilencedik gyermekeként. Két nappal később Mária Franciska Terézia névre keresztelték. Négy éves volt, amikor meghalt az édesanyja, ezért átköltöztek  Lisieux-be, ott élt az apja sógora, Guérin Izidor gyógyszerész és az ő családja. Mindaddig, amíg Teréz kolostorba nem lépett, a Martin család a "Les Buissonets"-villában lakott.

Teréz 1881 októberében kezdett iskolába járni a bencés apácákhoz. 1883. március 25-én súlyosan megbetegedett, de pünkösd napján a Szűzanya megjelent neki, rámosolygott és meggyógyította. 1884. május 8- án életében először szentáldozáshoz járult, és szabadon átadta önmagát az Úrnak, hogy "egy lehessen az isteni erővel".

Szerzetesi hivatást érzett - erről már két éves korában tanúságot tett -, és a kolostori élet utáni vágyát csak fokozta két idősebb nővérének, Paulinának és Máriának a Kármelbe történt belépése.

1886 karácsonyán élte át "megtérését''. Felfogta, hogy Isten a felebaráti szeretetre hívja őt. További elmélyülését hozta a következő esztendőben az a meghívás, amelyet a Megfeszítettől kapott, aki arra hívta, hogy rajta keresztül akarja megváltó vérét kiárasztani a lelkekre. Teréz ettől kezdve többször mondogatta lelkivezetőjének, pater Pichonnak: "Nekem az a mennyország, hogy jót tehetek a földön!" Ez év májusában engedélyezte a gyóntatója, hogy hetenként négyszer áldozzon, majd egy hónappal később egy ötödik áldozás lehetőségét is megadta azzal, hogy a héten előforduló ünnep nem számított a négy áldozás közé.

Ekkor Terézia, Kempis Tamás, "Krisztus követése" című köyvének szavait már kívülről tudta. Nagy hatással volt rá, hogy olvashatta Arminjon atya előadásait: A világ vége és az eljövendő élet titkai (Párizs, 1882) c. könyvet. Az "Istennel való ismeretség" gondolata, tudniillik, hogy az ember urának ismeri el Istent, s ő viszont gyermekének és szolgájának ismeri el az embert, megerősítette az örök jutalomba vetett hitét és reményét.

1887 pünkösdjének napján, a vesperás után édesapja megadta a beleegyezését, hogy Teréz belépjen a Kármelbe. Ezután talált rá Teréz erre a mondatra Arminjon könyvében: "A jutalmazó Isten hív: most rajtam a sor.''

Delatroette püspök azonban, aki a kármeliták felettese volt, kategorikusan megtiltotta a belépést, mert Teréz a rendi szabályzat szerint még túl fiatal volt a szerzetesnői élethez. Ekkor fellebbezéssel fordultak a bayeux-i püspökhöz, s mikor eredménytelen maradt a kérelem, édesapja és Céline nővére kíséretében Teréz Rómába utazott, hogy a pápától kérjen segítséget. XIII. Leó pápa az ügyet az egyházi elöljárókhoz, s végső soron Istenhez utasította.

December 28-án Hugonin bayeux-i püspök végre megadta a kolostorba lépéshez szükséges engedélyt, és a kolostor házfőnöknőjéhez irányította őt. Teréz vágya nem teljesülhetet azonnal, mert a kolostor előljáró növére a beköltözés időpontjának a nagyböjt végét jelölte meg, mertartva a szabályzatban előírt jelöltidőt Teréz esetében is.

1888. május 9-én Teréz átléphette a lisieux-i Kármelita kolostor kapuját ,,minden illúzió nélkül'', azért hogy "lelkeket mentsen, és elsősorban a papokért imádkozzék''. Belépése napjának estéjén a házfőnöknő a Krisztus követéséből idézett egy sort: "Jézus Krisztust mindennél jobban kell szeretnünk.'' 

Ettől a naptól elfoglaltsága a következő volt: hat és fél óra zsolozsma és elmélkedés, öt óra munka, két óra közös foglalkozás, ugyancsak két óra egyéni foglalkozás, fél óra oktatás a novíciák mesternőjétől, összesen egy és háromnegyed óra étkezési idő, fizikai munka az elöljáró utasításai szerint és hat-hét óra éjszakai pihenés.

Az első öt esztendőben Teréz sokat szenvedett a magánytól. Annak ellenére, hogy a gyóntatója megnyugtatta: mentes a halálos bűntől, sokat küszködött a lelki szárazsággal és az egyedülléttel, melyek lehetetlenné tették számára, hogy másokkal közelebbi kapcsolatot építsen ki. Teréz azonban minden szenvedést természetfeletti örömmel fogadott. Az Úr ugyanis értésére adta, hogy csak a kereszt által akar lelkeket adni neki. Így történt, hogy "a szenvedés iránti készsége olyan fokban növekedett, ahogyan gyarapodtak a szenvedései''.

A kármelitáknál általános szokás szerint 1889. január 10-én megkapta a szerzetesi nevét: "a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett'' Teréz nővér lett és a szerzetesi ruhát ekkor öltötte magára. A beöltözésen édesapja is jelen volt, de mindjárt a beöltözés után kórházba kellett mennie. Ünnepélyes (első) fogadalma előestéjén kegyetlen kísértés lepte meg: vajon elhatározása nem rettenetes öncsalás-e? 1890. szeptember 8-án kelt, kézzel írott fogadalmi formulájában Jézustól a szív és a test vértanúságát kérte, s azt, hogy az Úr tanítsa meg rá, mit jelent az Ő menyasszonyának lenni.

1991-ben a kolostorban veszedelmes járvány is kitört, ami több nővér halálát okozta, s ez alkalmat adott Teréznek arra, hogy megmutassa bátor odaadását. Mindezek végeztével engedélyt kapott a mindennapi szentáldozásra.

1893. február 20-án megválasztották házfőnöknőnek a Jézusról nevezett Agnes nővért, aki Terézt mindjárt kinevezte második újoncmesternőnek. Teréz e tevékenysége során fedezte fel, hogy a lelki gyermekség mennyire hatékony törvény a természetfeletti életben.

1896-ban a szeptemberi lelkigyakorlat elején fedezte fel különleges hivatását: "Az én hivatásom a szeretet!'' Ebből eredően határozta meg az Egyházon belüli helyzetét: "az Egyház, az én Anyám szívében én akarok lenni a szeretet!''

1895 januárjában nővérei kérésére és a hátfőnöknő parancsára elkezdte írni gyermekkora emlékeit. Teréz 1896. január 20-án adta át feljegyzései kéziratát, amely az "Egy lélek története" c. könyv első nyolc fejezetét tartalmazza. Teréz folytatta a visszaemlékezései leírását, és ezekből állt össze az Egy lélek történetének kilencedik és tizedik fejezete. 1897. április 6-tól a házfőnöknő összegyűjtötte Teréz különböző mondásait. 1926-ban ez a gyűjtemény "Az utolsó szavak" címmel jelent meg.

1897-ben Július nyolcadiká - 23 évesen -  költözött be a betegszobába, s a hónap végén felvette a betegek kenetét. Augusztus 19-én másodszor is megkapta a szent kenet szentségét, és szeptember 30-án ezekkel a szavakkal halt meg: ,,Istenem, szeretlek!''

Terézt 1923-ban XI. Piusz pápa boldoggá, 1925-ben szentté avatta, aki ugyanebben az évben, december 14-én a missziók főpatrónájává nyilvánította. XII. Piusz pápa rednelkezést adott ki, így  1944-ben Kis Szent Teréz Franciaország társvédőszentje lett.

2015-től a nagybárkányi templom társvédőszentje. Ünnepét: október 1-jén tartjuk, amennyiben az a nap vasárnap, akkor szeptember 30-án emlékezünk meg róla.

Forrás: Diós István, Szentek élete, in https://archiv.katolikus.hu/szentek/1001.html