Tours-i Szent Márton püspök

Született. Sabaria (Pannónia), 316/317. - Meghalt: Candes, 397.

Szülei pogányok voltak, atyja a császári hadsereg tribunusa volt. Márton egészen kicsi volt még, amikor szülei Sabariából átköltöztek az itáliai Páviába, az ókori Ticiniumba, ahol még a zömében pogány környezetben cseperedett föl. Tizenkét évesen, szülei akarata ellenére jelentkezett katechumennek. Ekkor kapta az első nevelést a keresztény életre. A keresztséget hat évvel később vette föl, s ez még az akkori időkben is hosszúra nyúlott előkészületet jelentett.

Tizenöt éves volt, amikor Severus és Probus császárok parancsának megfelelően mint veterán apa fiát besorozták a császári seregbe, és lovas testőrtiszt lett. Már ebben az időben kitűnt katonatársai közül, és általános elismerést váltott ki az egyszerűsége, életének tisztasága, önfeledt felebaráti szeretete. 334-ben Amiens-ben történt, hogy télvíz idején tiszti köpenyének felét odaadta egy ruhátlan koldusnak. Hamarosan megkeresztelkedett, s amint mód nyílt rá, elhagyta a hadsereget, és a poitiers-i püspökhöz, Szent Hilariushoz csatlakozott.

Később Poitiers-ből hazalátogatott a szüleihez. Édesanyja fia tanúségttele folytán megkeresztelkedett. Ezután Márton megvalósította régi vágyát: először Milánó közelében, majd a Genova előtti Gallinaria--szigeten remetéskedni kezdett. Elvonulása lehetőséget adott neki, hogy pártatlan maradjon az ariánusok és katolikus kitört közötti heves vitákban. Később Hillarius psüpök közelében alapított remeteséget, ahol néhányan csatlakoztak hozzá.

371-ben, amikor meghal Tours város psüpöke, akkor a helybéliek többsége Mártont szeretné utódjául, így érte mentek a Luguge-i kolostorba, ahol addig élt remeteként. Fölszentelése napjától Márton mint jó pásztor látogatta nyáját, prédikált, s a csodatevés ajándékát is megkapván, nagy erőt öntött a hívekbe és a papokba egyaránt. A nép atyjaként szerette őt, aki úgy élt közöttük, mint a legszegényebbek, s csak segíteni és békességet teremteni akart mindenütt. Az egész ország gyógyításairól, ördögűzéseiről és halottfeltámasztásairól beszélt. Az első évek után azonban jobbnak látta, hogy a város közelében lévő területen kolostor alapítson. Ő maga is a szerzetesek között élt. így lehetősége maradt az elmélyülésre és elcsendesedésre a pásztori szolgálat végéze közben.

Fölfogásának és életvitelének az a szigorú, aszketikus vonása, amely már a megválasztásakor ellenkezést váltott ki némelyekben, haláláig megmaradt, és mindvégig tüske volt még néhány püspöktársa szemében is. Alázattal viselte, nem kérte számon és nem büntette, hogy papságából és a kisebb klerikusok közül morgolódtak ellene, és néha meg is bántották; ha azonban nem az ő személyéről, hanem az Egyházról volt szó, határozottan lépett föl. Minden tevékenységében apostoli céljai irányították: a rábízottak üdvössége és az igaz tanítás megőrzése.

Élettörténetét számos csoda elbeszélése veszi körül, amelyekben ma sem lehet kételkedni. Ahol azonban szükség volt rá, Márton tudott nagyon keménykezű is lenni: ha a hit tisztasága került veszélybe; ha a hívők babonás tisztelettel vettek körül egy helyet vagy egy vélt szentet, illetve ha pogány szokások és elképzelések akadályozták az evangélium terjedését. Ilyen esetekben nem vonakodott életének kockáztatásától sem, teljes elszántsággal és keményen harcolt a hitért.

Ünnepét november 11-én tartjuk.

Forrás: Diós István, "Szentek élete" in  https://archiv.katolikus.hu/szentek/1111.html